Köpenyesek lakhelye

Leírás...

Dühös vagyok. Mérhetetlenül dühös. Hogy lehetett ilyen... Ilyen férfi? Hallottam, ahogy Fleur szétnyitja a függönyt és csukott szemhéjamon keresztül éreztem, hogy a fény behatol a szobánkba. Úgy tettem, mintha aludnék, de már túlságosan égették a szemem a napsugarak, így megfordultam. Tudtam, hogy Fleur tudja, ébren vagyok - ez az ikrek közötti köteléknek tudható be -, de nem zavart, amiért végtelenül hálás voltam Neki. Kiment a szobából, így ismét egyedül maradtam a gondolataimmal. Az Inveria évszakban Anya mindig szomorú, mert Apa és a Jégvilág jut eszébe, mi pedig Fleurral dühösek. Végtelenül dühösek. Ezen a napon kerül a legtöbb vágás az arcunkra, miközben harcolni tanulunk és a lelkünkön is, mert minden egyes csapásban benne van, hogy ezt egyszer Apánk ellen kell felhasználni. De ha egyszer találkozunk vele, akkor én megmondom Neki a magamét! Egy nedves kis orr dörgölőzött az arcomhoz, mire azonnal felpattant a szemem és ijedtem ugrottam ki az ágyamból. Egy hófehér szőrgombolyag pislogott rám értetlenül. Kifújtam a levegőt és visszaültem az ágyamra.
-Pamacs! Hát szabad így rám ijeszteni? - kérdeztem a nyuszitól.
Ekkor hallottam, hogy valaki jön föl a lépcsőn. Azonnal tudtam, hogy Fleur az, így villámgyorsan letettem a földre Pamacsot, aki értetlenül bámult rám, majd visszafeküdtem az ágyamba. Most még nem szeretnék Vele beszélni. Majd ha elmegy, akkor utána megyek. Mert tudtam, hogy elmegy. Így is lett. Hallottam, hogy pakolászik, majd a ceruza sercegett a papíron és Fleur már el is ment. Vártam még egy kicsit, hátha visszajön, majd felkeltem, felvettem a ruhát, amit odakészített, kibontva hagytam a hajamat, gondolva, ha esetleg Neki más lenne, még mindig össze tudom fogni, elolvastam a papírra vetett sorokat, és már indultam volna le a konyhába reggelizni, amikor egy hangot hallottam.
-Ne légy szomorú! Hamar véget ér!
Felsóhajtottam és lesütöttem a szememet.
-Savanyác, Te ezt nem értheted.
-Akkor magyarázd el!
Dühösen megpördültem. Az szoba egyik sarkában álló tükörben egy fiú állt. Egy rakoncátlan szőkésbarna tincs állandóan a szemébe lógott, valószínűtlenül kék szeme szinte világított. Kérdőn nézett rám, miközben kisöpörte rakoncátlan hajtincseit a szeméből.
-Mindegy - legyintettem, majd elfordultam. - Ha visszajöttem, mindent elmagyarázok.
Majd válaszra sem várva, kisiettem a szobából. Lassan, gondolkozva sétáltam le az étkezőbe.
-Szia, Anya! - nyomtam egy puszit az arcára.
-Szia, kicsim, nem kérsz reggelit? - kérdezte szomorú mosollyal az arcán Anya.
Elnéztem, hogy mosolyogni próbál, de nem sikerül Neki. Ahh, úgy utálom Apát!
-Most nem, köszönöm. Megyek Fleur után, de aztán lehet.
-Rendben, szívem, menj csak - válaszolta Anya, majd visszatért a konyhába, én pedig kimentem az előszobába.
Felvettem a szükséges holmikat, amelyek az Inveria évszakban kellenek, majd kiléptem az ajtón. Odakint minden fehér volt. Hópelyhek, hókupacok, hó, hó, hó mindenütt... De most nem tudott felvidítani. Szörnyen mérges voltam Apára, és tudtam, hogy csak a nővérem, vagy jobb esetben Savanyác tud eléggé lenyugtatni ahhoz, hogy normálisan viselkedjek, mielőtt még kárt teszek magamban. Az istálló felé tartottam, hogy megetessem Moonlight-ot, a sárkányomat, mielőtt Fleur után indulok. Meglepetésemre Őt is ott találtam.
-Szia - vettem le kapucnimat a fejemről.
Ijedten összerezzent, majd felém fordult.
-Szia - válaszolta halkan.
Mintha tükörbe néztem volna. Ugyanaz az arc, ugyanaz a tekintet, ugyanaz a vörös lobonc, ugyanaz a harag. Nem szóltunk, csak néztük egymást. Így álltunk hosszú percekig, míg aztán Starlight, nővérem sárkánya megbökdöste Fleur-t, aki sóhajtva odafordult Hozzá, én pedig egy box-szal odébb, Moonlight-hoz léptem, aki már várt rám.
-Szia - suttogtam és megpusziltam az orrát.
Mi tartott ennyi ideig? kérdezte gondolatban.
Én fáradtan legyintettem, majd megetettem és visszaléptem Fleur-hoz, aki már várt rám.
-Mehetünk? - kérdezte.
-Mehetünk - bólintottam.
Egyszerre húztuk fel a fejünkre a kapucnit, és kiléptünk az utcára. Szótlanul baktattunk egymás mellett. Már vártam a korcsolyázást. Talán ez majd feledteti velem az Apámat.

- Beköszöntött az Inveria.
- Iagzán jó megítélőképességre vall - cukkolta Flora az egyik tündért. Mó, a fekete hajú és pajkos kedvű tündérfiú most emelkedett fel a jégről, hogy nővérem mellé repülhessen.
- Tudod, mi tündérek nem vagyunk ám olyan okosak, mint mondjuk te... - mosolygott Mó. És valóban az Inveria évszak itt volt, mindent hó és jég borított. Hideg volt, de majd elillan a hideg, már csak három hónap és újra kisüt a nap.
- Jössz, Flora? Haza kéne mennünk. 4 órája itt vagyunk, kezd enyhülni a Antalgia Frea hatása - húztam magam után húgomat. Mindketten integettünk, majd hazáig futottunk. A házhoz érve az Antalgia Frea hatása teljesen elmúlt, arcunkon meglátszott a hideg nyoma, orrunk és arcunk vörös volt tőle. Az Antalgia Frea fának vékony leveleiből készül ez a krém melyet préseléssel állítanak elő és megvéd a fagy ellen. Remegve léptünk be a házba, amint beértünk lehuppantunk a kályha mellé melegedni. Egyszer csak anyu jelent meg az ajtóban kezében két kantárral és a háta mögött két struccforma lénnyel.
- Ó! - sikítottuk egyszerre Florával. - Visszajöttek!
- Igen. Servent úr áthozta őket az átjárón. Rendes ember. Vissza is ment, nem engedte, hogy marasztaljam, de ők itt vannak. Gemi és Nos.
A Jég Világából a pirosszokkal menekültünk, amik struccforma lények és fehér a tollazatuk. Gemi és Nos ikrek, úgy mint mi és különlegesek, mert tudnak tüzet köpni. Nevüket mi adtuk nekik, elválasztva a geminos szót, ami ikreket jelent latinul. Egy kedves barátunk visszavitte a pirosszokat az Enyhe és a Meleg évszakra, de minden Hideg évszakban átjön a kapun és visszahozza őket nekünk. Gemi az Floráé, Nos pedig az enyém. Az Inveria időszakában velük könnyebb közlekedni, mint a sárkányokkal, nekik fehér a tolluk, beleolvadnak a környezetükbe és ilyen célra lettek teremtve, hogy a Jég Világában közlekedhessenek velük, a hideg ellenére.
- Elmentünk Equisetum Arvensét gyűjteni - kapott az alkalmon Flora, kirángatott az ajtón és velem együtt a két pirosszt is. Az való igaz, hogy nem volt itthon egy szem se Equisetum Arvenséből és az a pirosszok eledele, kéne nekik szedni, de ha egyszer mínusz 30 fok van odakinn?

Annyira szeretem a pirosszokat! A sárkányok után Ők a kedvenc állataim. Apropó, sárkányok...
"Moonlight?"
"Csakhogy végre eszedbe jutottam!"
"Jó, ne haragudj! Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy jól vagy-e."
"Igen, remekül. Csak kezdenek begörcsölni a szárnyaim..."
Elmés összeköttetésünkön keresztül érzem, hogy Moonlight-ot megsértettem.
"Á, kérlek, ne haragudj! Amint visszaértünk a pirosszokkal, elmegyünk repülni, jó?"
"Jó."
Éreztem, hogy Moony megenyhül és ez éppen elég volt, tehát megkönnyebbülten elindítottam Gemi-t, Fleur pedig utánam lódult. Bementünk a házunk mellett álló erdőbe.

Óvatosan lépkedtünk az erdőben, mintha bármelyik pillanatban megtámadhatna minket valami, vagy akár valaki. Úgy egy félórányi gyaloglás után megérkeztünk a fához, ahol Equisetum Arvense terem. Szedtünk két kosárnyit, majd elindultunk hazafelé, lassan baktattunk, a térdig érő hóban, egy óra múlva értünk csak haza.
- Megjöttek - anyu beszélt valakihez. Fogalmam sem volt kivel, évente talán egyszer látogatnak meg minket rokonaink, szomszédaink meg nem nagyon vannak. Érdeklődve léptünk be a nappali helységbe, ahol a fa asztalka körül két szék helyezkedett el, egyiken anyu ült, a másikon pedig egy nő.
- Lányok, bemutatok nektek valakit - állt fel anyu - Ő itt Arianna de Rose.
- Üdvözlöm - nyújtottam a kezem.
- Üdvözlöm - rázott kezet most Flora is. Nem akartam megkérdezni, hogy ki Ő és miért van itt, de nagyon érdekelt. Nem akartam udvariatlannak látszani.
- Arianna a Jég Világából jött. Tanítani fog titeket.
- Na, de mire? - most bukott ki belőlem a kérdés. Hiszen a köpönyegeseknek az összes varázslatát tudjuk, a harc is elég rendesen megy. Mi a fenét akarnak velünk?
- Mikor beköszönt a Meleg évszak megyünk vissza a Jég Világába. Arra fogtok készülni - anyu arcán egy óvatos mosoly futott végig.
- HOGY MI? - tört ki belőlünk. Hogy akarhat visszavinni minket oda, ahol majdnem megöltek minket? Ahol a saját apánk meg akar minket ölni? Ahol kegyetlen törvények uralkodnak? Ahonnan menekülni kényszerültünk?
- 13 évesek lettetek. Tudjátok mit jelent az? - állt fel Arianna az asztaltól. Megráztuk a fejünket. - Át kell esnetek egy bizonyos beavatási szertartáson. Ahhoz pedig tudnotok kell a Jég minden varázslatát. Én leszek a kiképzőtök. Holnap kezdünk!
Azzal felment az emeletre. Otthagyva minket, a megrökönyödéstől kővé dermedt szobrokat.

-Én ezt nem csinálom - vágtam le magam az ágyamra.
-Hidd el, én sem szeretném - hallottam Fleur elkeseredett hangját a másik ágyról.
Elgondolkozva az oldalamra fordultam és kezembe vettem Pamacsot. A kis nyuszi vidáman ugrabugrált végig a testemen. Legalább Neki jó napja van.
-Baj van, lányok?
Némán az égre emeltem a tekintetemet - már csak ez a kotnyeles hiányzott!
-Amint láthatod - válaszolta keserűen Fleur.
-Akkor megkérhetnéd a húgodat is, hogy beszéljen velem, ha már ennyire nagy itt a szomorúság.
Felmordultam, és továbbra sem fordultam meg. Néha kifejezetten szörnyű, ha az embernek képzeletbeli barátja van.
-Szomorú az eszed tokja, az - hallottam ikertestvérem hangját.
-Pedig igazán úgy tűnsz, tündérbogár.
-Hogy... Minek neveztél Te engem? - Fleur hangja hisztérikus magasságokba szökkent.
Egy puffanás, egy kiáltás, üvegcsörömpölés. Rémülten pattantam fel - Pamacsnak szerencsére az ijedtségen kívül semmi baja nem történt -, és nővérem mellé rohantam, aki rémülten, megkövülten állt a tükrünk romjai felett.
-Mit csináltál? - kérdeztem olyan ijedten, mint még soha.
-Hozzávágtam egy párnát - takarta el a szemét Fleur.
Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Még is csak szerettem ezt a kis szerencsétlent. Leguggoltam a tükörhöz, és egy ismeretlen erőtől vezérelve rátettem a kezem. Lehunytam a szememet, és minden erőmmel Savanyácra gondoltam. Nem hagyhat itt Bennünket! Éreztem, hogy a tükör megremeg a kezem alatt, de ezzel akkor még nem törődtem. Csakis Savanyác járt az eszembe. Az egymással folytatott bizalmas beszélgetések, vigasztalások... Teljesen belemerültem az emlékekbe, mígnem azt vettem észre, hogy a tükör elkezd felemelkedni. Ijedten kinyitottam a szememet és tágra nyílt szemekkel néztem, ahogy a tükör feláll. Pár pillanat múlva szebb volt, mint újkorában. A tükörben pedig megjelent Savanyác azzal a pajkos vigyorral és azzal a szemébe hulló szőke hajtinccsel.
-Bocsánatot kérek, Fleur kisasszony, a szemtelenségemért - hajolt meg tréfásan.
-Semmi... Semmi baj - hallottam ikertestvérem meggyötört hangját.
Szerintem ha megszólaltam volna, nekem is ilyen lett volna a hangom.
-Húha, ki volt a javító? - vizsgálta a tükör keretét Savanyác. - Nem hiszem, hogy ilyen gyorsan hozzá tudtatok volna jutni egy tükörjavítóhoz. Melyikőtök volt? - nézett most ránk.
Fleur-re néztem, aki vissza rám. Tudtam, hogy nem árul el. Egy szó nélkül mindketten az ágyunkhoz léptünk, majd lefeküdtünk és hátat fordítottunk a tükörnek.
-Hát jó - hallottam képzeletbeli barátomat, majd amikor legközelebb odanéztem, a tükör üres volt. Ekkor tört ki belőlem - nem is tudom, miért - a zokogás.

- Fleur, én... - suttogja valaki a hátam mögül. Fáradtan, szomorúan és elgyötörten fekszem az ágyon, arcom a párnába nyomva. Amint meghallom a hangot, reflexből a fejem alatt pihenő párnáért nyúlok, majd, épp a dobás lendületében, megáll a kezem. Megmerevedek. Ha Savanyác szólt, akkor neki nem mögöttem, hanem előtte kéne lennie... Ekkor már Flora is észreveszi a változást.
- Fleuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuur! - sikolt egy nagyot, majd leesik az ágyról. Nagy nehezen, a rémületen túltéve magam, felállok és felsegítem.
- Te is láttad? Hallottad? - húzom fel. A párna még mindig a kezemben, Flora meg se kérdezi, miért. Testvéremnek könnyes a szeme. Megsimogatom a haját, majd egyszerre fordulunk a tükör felé. Savanyác eltűnt.
- Jaj, ez mind miattam van - horgasztom le a fejem. Könnyek szöknek a szemembe. Én nem akartam hozzávágni a tükörhöz azt a párnát...
- Tudod, bogárkám, azt hiszem végre ideje volt meglátogatni téged - öleli át hátulról a derekamat. Akkorát sikítok, hogy beleremeg a ház. Megpördülök a sarkamon, így szembekerülök az illetővel. Kezei még mindig a derekamon vannak.
- Tudod, nem illik megijeszteni lányokat. Főleg nem engem - érintem hozzá a kezemet finoman az orrához, hogy megvalósodjak róla: valódi.
- Megijesztettelek? Nem akartam ám - húzza gúnyos vigyorra a száját. Kiszabadítom magamat a karok szorításából.
- Megijesztettél, Savanyác... - léptem pár lépéssel hátrébb.
- Á, úgy a testvéremet hívják! - legyint. - Dave! - nyújt kezet. Nem fogadom el. Mérges vagyok rá. Nekem ne ölelgessen, habár 9 éves korom óta velünk van, ne. Majd később. Most hagyjon békén. Először fel kell dolgoznom a traumát. A gyerekkori tükör-barátom nem egy, hanem kettő ember és ráadásul most kilépett a tükörből. Huh!

-Ez most komoly? - kérdezem remegő hangon, könnytől maszatos arccal.
-Nem. Természetesen nem állok itt előtted, csak képzeled és ezt a nővéred sem tudná itt és most bizonyítani - vágta rá... Hogy is mondta? Dave.
Ismét elerednek a könnyeim, de el is mosolyodom, miközben Dave-t és Fleur-t nézem. Csodálatosan szép pár. Oké, ezért Fleur most tuti megölne. Vagy megperzseltetne Starlight-tal. Nem tudom, melyik a rosszabb...
"Te most sírsz? Á, mindig tudtam. Szörnyű vagy. Miért ilyen érzékenyek az emberek?"
"Fleur például nem ilyen." törlöm le könnyeimet kézfejemmel. "Ő erős. Én meg nem. Ha akarod, lehetsz az Ő sárkánya."
"Á nem, Jégleány. Neked keltem ki, nem Neki. Neki egyébként is ott van Starlight."
"Igaz. De... De hiszen..."
Kapcsolatomat hirtelen megszakítom Moony-val, hiába keresi elmémet, de most nem tudok Rá figyelni. A világ összes hópelyhére! Hiszen Dave nem azt mondta, hogy van Neki egy testvére? Egy ikertestvére? Egy Savanyác?
-Te jó... - kapom a szám elé a kezem.
Megfordulok és torkomban dobogó szívvel a ruhásszekrénybe rohanok. Igen, bele, a ruhák közé és remegek.
-Flora... Flora, mit csinálsz?
-Itt van már? - kérdezem remegő hangon.
-Ki? - furcsállkodik Fleur.
-Savanyác - suttogom halkan, remegve.
-Ja, az a bájgúnár, akinek az az undorító tesója van. Igen.
-Akkor mondd meg Neki, hogy nem vagyok itt.
-Flora... Volnál olyan szíves kijönni, hogy végre szemtől-szemben beszélhessünk?
Ez a hang...
-Nem - vágom rá.
-Kár. Akkor kénytelen leszek...
Világosság ömlik be a kis helyre, az ajtónyílásban pedig meglátom Savanyácot. Vagyis a körvonalát. Szemét még nem látom, sem haját.
-Fleur, SEGÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍTS! - sikítom, amikor a fiú kirángat békés kis kuckómból.
-Szóval így véded meg magad? - cukkol Savanyác, karjaiban tartva és a hajammal játszva.
-Hagyj... BÉKÉN! - rúgom gyomorszájon, mire fájdalmában felkiált és elenged.
Remegve kucorodom ágyam végébe.
-Hé - masszírozza a hasát fájdalmas arckifejezéssel. - Ennyire nem vagyok szimpi Neked?
-Nekem soha nem szimpi az, aki nem is tudom hány évig hazudott nekem - suttogom.
Savanyác arca hirtelen megmerevedik. Szép kék szeme elhomályosul, elsötétül. Hajtincsét a szokott mozdulattal kisöpri az arcából.
-Szóval így állunk - mondja szomorúan. - Akkor nincs miről beszélnünk.
Megfordul, elmentében még odaszól Dave-nek.
-Én mentem - szól halkan.
-De hová? - kérdezem ijedten.
Nem felel. Fájdalmasan visszanéz rám, majd belép a tükörbe, a következő pillanatban pedig már nem is látom. Eltűnt.
-Ne menj el. Kérlek - suttogom.
De már nem hall. Nem hall senki.

- Szuper - dünnyögöm. - Itt maradtunk ezzel a bájgúnárral - huppanok le az ágyam szélére, Flora mellé.
- Csodás - hangjában gúny és megvetés van, de mellette ott van az a tömérdek szomorúság. Való igaz, sosem bíznék olyan emberben (és nem is fogok), aki nem is tudom, hány éven át hazudott nekem.
- Nézd, Dave! - próbálok mosolyogni. - Ha kimész a házunk ajtaján és végigmész az utcán, van ott egy üres ház. Oda beköltözhetsz.
- ÉN? - fordul meg értetlenül a srác.
- Nem, a Dalai Láma - lökdösöm meg. - Viszláááááát! - integetek, ahogy a hercegnők a mesekönyvben. Dave értetlenül mered ránk, majd mikor az arcomról eltűnik a mosoly és az arcom egy mérges jegesmedvééhez hasonló, kilép az ajtón és eltűnik a szemünk elől.
- Na, az is megvan - nyújtózkodok el az ágyamon. Flora könnyes szemmel mered a távolba és gondolkozik. - Ne félj! Ő visszajön - simítom meg a karját. - Hékás, mindig én szoktam az érzékenyebb lenni, mosolyogj! Visszajön, biztosan!
- És ha nem? - lassan, tagoltan ejti ki a szavakat, miközben arcát beletemeti a kezébe, és hagyja, hogy haja előrehulljon.
- Visszajön. Tudom. Érzem a... a hasamban! - vágom rá hirtelen, mire mindketten nevetni kezdünk. A faluban a boltos szokta ezt mondani mindenre, a boltos egy kövér ember, aki mindig mosolyog. Kacagva indult el Flora a fürdőbe, de hallottam a szobából áthallatszó elfojtott sírást. Mire visszajött, mosolygott.
- Megyek fürdeni én is, jó? - Flora bólint és mosolyt erőltet az arcára. Mire visszaérek nevet és beszélget.
- S-A-J-N-Á-L-O-M - tagolja a szót és mosolyog a fiúra. Végül őt is elküldjük testvére mellé, a házba. Flora igazán örült neki, hogy visszajött, de mérges is rá. A dühkitörések elkerülése végett elküldtük a srácot.

Kinyitottam a szememde nem láttam semmit, mert fejem a párnába volt fúrva. Kényelmes volt az ágy, nem is akartam felkelni, olyan jó volt ott feküdni, de hirtelen egy súly nehezedett az ágyamra.
- Fleur, ideje felkelni - Arianna megszólalására két morgás volt a válasz. Ezek szerint még Flora sem volt fenn. Még erősebben összeszorítottam a szemem, de nem tudtam megállni, hogy a Nap perzselő sugaraira rá ne nézzek kiképzőmre. Kinyújtózkodtam és egy macskaásítással köszöntöttem a reggelt. Arianna közben már perdült-fordult és már Florát keltegette, aki durcásan húzogatta a fejére a takarót. Szórakozottan néztem a harcot, amiben természetesen kiképzőnk kerekedett felül, majd elmentem felöltözni és fogat mosni. Pár pillanat múlva kicsapódott a fürdő ajtaja és Flora rontott be rajta.
- Minek kell ez a kiképzőnő ide? - duzzogott, miközben a fogát sikálta. Megvontam a vállam. Öltözzsünk ugyanolyanba, léccsi!
- Felőlem - vontam meg a vállam, majd kiköptem a vizet. Hajamat hátrafogtam egy lófarokba, ami minden lépésemnél mozdult egyet. Magamra rángattam egy overalt, ami véd a hideg ellen. Két perc múlva Flora megállt mellettem az ajtóban. Elégedett arcot vágva belenézett a tükörbe. Követtem a tekintetét és megállapítottam, hogy pontosan ugyanúgy nézünk ki.
- Háh, Arianna megőrül majd - indult el a lépcső felé. Nevetve és fejemet csóválva követtem Florát a konyhába, aki, úgy tűnt, ma igazán elemében volt és ilyenkor nem ajánlatos kihozni a sodrából.
-Jó napot kívánok! - csörtetett be ikertestvérem az ajtón, minden egyes szót külön megnyomva és direkt túlartikulálva az egész köszönést, majd puszit nyomva Anya arcára, leült, pontosan szemben kiképzőnkkel, akivel egész reggeli alatt szúrósan méregették egymást. Én konkrétan az egészet végignevettem, de annyira, hogy amikor Arianna és Flora egyszerre nyúltak a vajért, hogy aztán kihúzkodják egymás kezéből, beleprüszköltem a jegeskávéba. De ez a reggel is eltelt, mint mindegyik. Reggeli után kivonultunk a ház mögé, ahol a kiképzésünket tartották.
-Rendben - állt meg velünk szemben Arianna és szúrósan méregetett Bennünket. - Most tessék bemutatkozni! Ja, és egyikőtök vegye ki a hajából a gumit, így egyáltalán nem lehet Benneteket megkülönböztetni egymástól!
- De úgy zavaró! - vágtuk rá egyszerre Florával. Végül én kerítettem még egy hajgumit és kettőbe összefogtam a hajamt, így Arianna is meg volt velünk elégedve. Legalábbis úgy látszott.
- Tehát - nézett ránk komolyan. - a 13 éves beavatás nagyon fontos szertartás a Jég Világában és rengeteg dolgot kell még megtanulnotok, mert gondolom a jég mágiájához semmit sem konyítotok - emelte fel a tekintetét megvetően. - Akkor a két copfos Fleur, a másik Floar, igaz? - egy aprót bólintottunk. De láttam Flora szemében azt a csillanást, hogy mi lenne, ha esetleg fordítva mondanánk... De inkább bólintott. - Mivel nem ismerlek titeket, szeretném, ha írnátok valami jellemzést magatokról, hogy legalább tudjam kiket kell majd kioktatnom.
-Persze, önéletrajzot nem kér? - sziszegte Flora.
-Hallottam ám! - fordult felé Arianna villámgyorsan, szinte fénysebességgel.
Úgy tűnt, hogy még Flora is meglepődött, de ez csak egy árnyalatnyi megingás volt, utána azonnal visszanyerte gúnyos modorát.
-Fantasztikus. De hé, Ön szerint ez engem hol érdekel? - kérdezte foghegyről.
Arianna fenyegetően lépett egyet felé, mire én önkéntelenül is közelebb húzódtam Hozzá.
-Itt most én diktálom a szabályokat, világos, kisasszony? Nem tűrök semmilyen ellenállást! Értve?
Flora karba tett kézzel bólintott, de láttam rajta, hogy csak ki akarja készíteni. Pedig szerintem azért Ariannával nem lesz ilyen könnyű dolga. Kötélidegzetű...

"Én ezt komolyan nem szeretném elhinni! Moony, ez a nő engem totál kikészít!"
"Sejtem. Engem meg Te. Mit is ígért nekem tegnap a kisasszony?"
"Jaj, tényleg, bocsánat, ezerszer is bocsánat, Moonlight! Ma este komolyan elmegyünk röpülni!"
"Ajánlom is!"
-Kisleányom, figyelsz Te rám egyáltalán? - rivallt rám hirtelen egészen közelről, az arcomba hajolva Arianna.
-Nem - vágtam rá azonnal.
-Azt látom - hátrébb lépett, megcsóválta a fejét. - Veled szemmel láthatóan több lesz a gondom, mint a másikkal - biccentett fejével ikertestvérem felé.
Bosszantott a megszólítás, amellyel tesómat illette,
-Fleur. A neve Fleur - sziszegtem, szinte szikrákat hányó szemmel.
-Á, akkor Ő - legyintett a kezével. - Most ez úgysem számít. A lényeg a Jég Varázslatai, annak tökéletes elsajátítása...
-A lényeg a Jég Varázslatai, annak tökéletes elsajátítása... - utánoztam kiképzőnket affektálva, nevetésre ingerelve Fleur-t.
Arianna hirtelen termett mellettem. Megragadta a csuklómat és megszorította.
-Nagyon vigyázz magadra, kislányom - sziszegte az arcomba.
-Persze, hogyne, De most már elengedne? - kérdeztem haláli nyugalommal.
Arianna villámló szemekkel, de elengedett.
-Egy-null nekem - suttogtam halkan, ördögi vigyorral.